Orvosként, kozmetikusként, a szépségiparban dolgozó szakemberekként minden nap emberekkel foglalkozunk. Fontos azonban, hogy ne csak mi figyeljünk oda a pácienseinkre, de van pár alapszabály, amit vendégeinktől is kérünk betartani az egymás iránti kölcsönös tisztelet jegyében.

 

 

Melyek ezek?

  1. Időpont egyeztetés

Időpontot foglalni kezeléseinkre kizárólag telefonon vagy e-mailben van lehetőség (sms,viber, messenger, facebook üzenetet nem áll módunkban figyelembe venni). Amikor nem tudjuk felvenni a telefont, vissza szoktuk hívni a vendégeket. Reggel 8 előtt és este 8 után, illetve hétvégén hacsak nem sürgős esetről van szó, megköszönjük, ha tiszteletben tartják a pihenőidőnket!

  1. Érkezés pontosan

Kérjük, érkezzen pontosan a megbeszélt kezelésre. Amennyiben késni fog, jelezze ezt időben, hogy mi is tudjunk róla. Ebben az esetben viszont az Ön kezelésének időtartama rövidül le, hiszen a következő vendég idejéből nem vehetjük azt el. Túl sok késés esetén elképzelhető, hogy már nem tudjuk a kezelést elvégezni, és ilyenkor új időpontot kell egyeztetnünk.

  1. Időpont lemondása

Sajnos sokszor előfordul, hogy valaki nem jön el a megbeszélt időpontra, erről nem is értesít, vagy csak a tervezett kezelés előtt nem sokkal mondja le az időpontot. Ez nagyon kellemetlen, hiszen ilyen rövid időn belül nem tudunk más vendéget vállalni a megüresedett időpontra. Kérjük, ha nem tud eljönni a megbeszélt időpontban, azt mindenképp jelezze legalább 24 órával a tervezett kezelés előtt.

Ha valaki kétszer nem jön el a kezelésre anélkül, hogy értesítene minket róla, többször nem tudunk számára időpontot tartani.

  1. Betegség esetén halasszuk el a kezelést

Nagyon kellemetlen, amikor valaki náthásan, tüsszögve, köhögve jön el egy kezelésre. Kérjük, ha beteg, halasszuk el a megbeszélt időpontot. Mi is ügyelünk a rendelőben a megfelelő higiéniai körülményekre, és betegeinktől is azt kérjük, hogy kölcsönösen vigyázzunk egymás egészségére!

  1. Gyermekek a rendelőben

Ha nem tudja megoldani a gyermekfelügyeletet a kezelés ideje alatt, mindenképp egyeztessünk a kezelés előtt erről! Ha gyerekekkel érkezne, kérem, gondoskodjon a szórakoztatásukról, hogy a kezelés ideje alatt le tudják foglalni magukat. Sokan kikapcsolódni, feltöltődni járnak hozzánk, és számukra zavaró lehet a gyerekzsivaj. Ezen felül a rendelőben/kozmetikában drága eszközök is vannak, amikre fontos, hogy közösen vigyázzunk.

  1. Telefonálás

Kérem, hogy a kezelések ideje alatt némítsa le, vagy állítsa rezgő üzemmódra a telefonját. Bizonyos kezeléstípusok alatt mindkettőnk számára nagyon zavaró lehet egy folyamatosan csörgő telefon.

Kérem, hogy ezen szabályok betartásával segítse munkánkat! Kellemes szépülést, gyógyulást, feltöltődést kívánunk vendégeinknek!